Kedvenceink
Halála után hat évvel megjelenik Tandori Dezső valóban első verseskötete
Ráadásul a költő kézírásával. Igazi szenzáció érkezik a magyar könyvpiacra, Tandori Dezső Egyetlen című kötetének felkutatásában egy telexes újságírónak, Pándi Balázsnak is kulcsszerepe volt.
Amikor pokollá vált a futballstadion
Negyven évvel ezelőtt tragédiába torkollott az 1985-ös BEK-döntő, 39 áldozatot követelt a futballhuliganizmus és a hiányos biztonsági intézkedések a brüsszeli Heysel Stadionban. Az angol csapatokat...
Harry Potter ilyen telefont venne, de csalódna benne
A Honor 400 Pro abszolút nem rossz, sőt, erős versenyző a maga árkategóriájában. Csak ezt az MI-s bohóckodást felejtenék már el.
A gombapörköltnek is van egy titka
Közkívánatra tanuljuk meg elkészíteni azt a pörköltet, ami a gombászok körében és a pörköltek között sem a legnépszerűbb, pedig csak egyetlen dolog a fontos, hogy jó legyen.
Elpusztítottak több ezer védett növényt Budaörsön
Egy Natura 2000-es és helyileg védett terület tőszomszédságában 2022 tavasza óta már a harmadik, több millió forintot is elérő természetkárosítás történt gyomirtóval vagy más vegyszerrel. A tettesek...
Elém tette a McDonald’s vaníliashake-jét, és azt kérdezte: tud ilyet csinálni?
Harmincöt éve nyílt Győrben az első McDonald’s, a vaníliashake-et ide és az első két pesti étterembe is a győri Tutti Kisszövetkezet szállította. A receptet nem kapták meg a Mekitől, és nem is...
Libamáj, pisztoly és cápariasztó is volt az első magyar űrhajós felszerelésében
45 éve indult az űrbe a Szojuz–36 fedélzetén Farkas Bertalan, akit hamarosan követ majd a második magyar űrhajós, Kapu Tibor. Farkas olyan fogadtatást kapott, amihez hasonlót Gagarin a...
Senkiháziak kezében Hollywood
A The Studio a filmipar szinte összes válságtünetét bemutatja, a színészeket álszent önimádókként, a stúdióvezetőket kapzsi törtetőkként ábrázolja. Mégis eszetlenül jól lehet szórakozni ebben a...
A 77 éves maratonista fittsége egy 25 évesének felel meg, és ez a saját öregedésünk szempontjából...
Jeannie Rice nyugdíjas ingatlanügynök 134 maratoni távon és számtalan korosztályos világrekordon van túl, miközben továbbra is 80 kilométert fut hetente, leginkább fitt ötvenes társaival. A jelenség...
Így léphet a természetes önszeretet helyébe önmagunk alulértékelése vagy épp túlbecsülése
A jó értelemben vett önszeretet életünk természetes alapzata, az individuális önszeretet azonban ízig-vérig modern találmány, állítja filozófus szerzőnk, aki cikkében azt is elárulja, hogyan érhető...
Kövess minket Facebookon is!
OSZAR »